A dongaláb (szaknyelven pes equinovarus, angolul clubfoot) az egyik leggyakoribb veleszületett lábdeformitás. A jó hír az, hogy ma már a legtöbb érintett csecsemő időben megkezdett, szakszerű kezeléssel teljes értékű, aktív életet élhet, sporttal együtt is. A kezelés azonban hosszú folyamat, amelyben az Ön együttműködése kulcsfontosságú – a gipszek, sínek és kontrollvizsgálatok betartása nélkül nagyobb a kiújulás veszélye.
Az alábbiakban érthetően, szülőkre szabva foglaljuk össze, mit érdemes tudnia a dongalábról: hogyan ismeri fel, milyen kezelési lépésekre számíthat, és hogyan tudja a legtöbbet tenni gyermeke lábának egészségéért.
Mi az a dongaláb (pes equinovarus)?
A dongaláb egy veleszületett lábdeformitás, amelyet négy jellegzetes eltérés együttese jellemez:
- a sarok lábujjhegyes (equinus) helyzetben áll,
- a sarok csontja befelé fordul (varus),
- az előláb befelé és lefelé fordul (adductio, supinatio),
- a lábfej „összecsavarodott”, kicsi, feszes, gyakran a vádlit is vékonyabbnak látjuk.
Fontos, hogy ez nem „rossz tartás” vagy kényelmetlen fekvés a méhben, hanem valódi fejlődési eltérés a csontok, ízületek, szalagok és izmok szintjén. A dongalábat meg kell különböztetni:
- a csupán „dongaláb-tartásnak” nevezett enyhébb, rugalmas formától,
- a pes adductus (befelé hajló előláb) állapottól, ahol a sarok és a boka normális, csak az előláb tér el.
Ezek elkülönítése gyermekortopéd szakorvosi feladat – ezért fontos az időben történő szakvizsgálat.
Mennyire gyakori a dongaláb?
A dongaláb előfordulása a fehérbőrű népességben nagyjából 1,2–2,4 eset 1000 újszülöttre, a fiúk körülbelül kétszer gyakrabban érintettek, mint a lányok.
Bizonyos népcsoportokban (például egyes fekete-afrikai, polinéz populációkban) gyakoribb, másokban ritkább, de a mindennapi gyakorlatban minden nagyobb szülészeti osztályon rendszeresen találkozunk vele.
A legtöbb esetben már születéskor egyértelműen látható, ezért a szülész-nőgyógyász, neonatológus vagy gyermekorvos fel szokta hívni rá a figyelmet, és gyermekortopédiai vizsgálatra irányítja a családot.
Mi okozza a dongalábat?
A dongaláb okai összetettek: genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak.
- Genetikai háttér: a családi halmozódás jól ismert – ha a közeli rokonok között van dongaláb, az érintettség kockázata magasabb. Családi vizsgálatok alapján a genetikai komponens kifejezett; egyes vizsgálatok domináns gén(eke)t és környezeti tényezőkkel való kölcsönhatást feltételeznek.
- Környezeti tényezők: bizonyos magzati ártalmak, a terhesség alatti dohányzás növelheti a dongaláb kockázatát.
- Fejlődési sajátosság: magzati vizsgálatok azt mutatták, hogy a láb a terhesség első trimeszterében minden magzatnál „dongaláb-szerű” tartásban van, és csak kb. a 11. hét után fordul normál pozícióba. Dongaláb esetén ez az átállás marad el vagy torzul.
Ami biztosan nem oka:
- az anya „rossz mozdulata” a terhesség alatt,
- a csecsemő szabálytalan fekvése a harmadik trimeszterben,
- a szülő „hibája” vagy „bűne”.
Ezeket nyugodtan elfelejtheti – a dongaláb nem szülői mulasztás, és nem megelőzhető egyszerű életmódbeli trükkökkel.
Hogyan ismerhető fel a dongaláb?
Ha gyermekének dongalába van, többnyire már az első pillanatban feltűnik, hogy a lábfej:
- markánsan befelé csavarodva áll,
- a talp inkább oldalra „néz”, nem lefelé,
- a boka és a lábfej nehezen mozdítható a normál irányba,
- a láb kisebb, keskenyebb, a vádli vékony.
Az orvos fizikális vizsgálat során felméri:
- mennyire rugalmas vagy merev a láb,
- milyen mértékű az előláb befelé fordulása, a sarok varusa és a lábujjhegyes tartás,
- van-e társuló eltérés (pl. csípő, térd, gerinc, idegrendszeri betegségek).
Gyakran használunk Pirani- vagy Dimeglio-pontrendszert, amely segít objektíven követni a javulást, és eldönteni, mikor szükséges például az Achilles-ín kis beavatkozással történő megnyújtása.
Röntgenre újszülöttkorban többnyire nincs szükség; azt inkább később, 3–4 hónapos korban használjuk a műtéti döntés előkészítésére, ill. a láb csontos viszonyainak ellenőrzésére.
A dongaláb korszerű kezelése – Ponseti-módszer
Ma a világszerte elfogadott standard a Ponseti-módszer, amely:
- gyengéd, de pontos kézi korrekciókból,
- sorozatgipszelésből,
- gyakran egy rövid, kismetszéses Achilles-ín-hosszabbításból,
- majd több évig tartó sínes utókezelésből áll.
Korábban sokkal nagyobb, az egész boka-lábtő ízületeket feltáró műtéteket alkalmaztak, ám mára kiderült, hogy a Ponseti-módszerrel kevesebb műtét, jobb mozgástartomány és tartósabb eredmény érhető el.
1. lépés: korrekciós kezelés és gipszsorozat
Az ideális az, ha a kezelést már az élet első heteiben megkezdik. Minél korábban indul, annál rugalmasabbak a lágyrészek, és annál kevesebb gipszet kell cserélni.
A folyamat lényege:
- a gyermekortopéd vagy gyógytornász heti rendszerességgel finoman „rásegít” a láb helyes irányba való mozdítására,
- az így elért helyzetet térdig érő, de gyakran combig felérő gipsz rögzíti (a hosszú lábszárgipsz jobban stabilizál és megelőzi a lecsúszást),
- a gipszet hetente – később 2 hetente – cserélik, minden csere alkalmával kicsit tovább javítva a láb állását.
Fontos, hogy a korrekció iránya szigorúan meghatározott: a lábat kifelé és felfelé forgatjuk, miközben a sarok helyzetét stabilan tartjuk. A helytelen irányú mozgatás „hintaláb” jellegű deformitást okozhat, ezért otthoni erőltetett gyakorlatokat csak szakember útmutatása mellett szabad végezni.
2. lépés: Achilles-ín-hosszabbítás – egy apró, de fontos beavatkozás
A gipszsorozat végére sokszor még mindig megmarad a lábujjhegyes tartás (equinus). Ilyenkor egy rövid, többnyire ambulánsan végezhető beavatkozásra van szükség: az Achilles-ín kis metszésekkel történő megnyújtására.
- Általában 2–4 hónapos korban, néhány gipszcsere után kerül rá sor.
- Utána újabb, kb. 3 hétig viselt gipsz következik a megfelelő pozíció rögzítésére.
Ez a beavatkozás nem jár nagy megterheléssel, és segít abban, hogy a sarok le tudjon süllyedni, a gyermek később teljes talppal, stabilan tudjon állni és járni.
3. lépés: sínes utókezelés – miért olyan fontos a Ponseti-sín?
A korrekció elérése után a láb még „emlékszik” az eredeti deformált helyzetre. A szövetek rugalmassága, az izmok húzóereje miatt a dongaláb könnyen kiújul, főleg az első években.
Ezért javasolt a Ponseti-sín (ún. Dongaláb-sín) viselése:
- kezdetben napi 23 órában, amíg a baba nem kezd el mászni–járni,
- ezt követően csak éjszaka, általában 4 éves korig.
A sín két cipőből és az azokat összekötő rúdból áll; lehetővé teszi, hogy a gyermek rúgdaljon, mozogjon, mégis megőrizze a kívánt, kifelé fordított lábpozíciót.
Kutatások szerint a nem megfelelő sínviselés a kiújulások egyik fő oka – vagyis ha a szülő „elengedi” az éjszakai sínezést, jóval nagyobb eséllyel lesz szükség későbbi műtétre.
4. lépés: mi történik kiújulás vagy maradványdeformitás esetén?
Előfordulhat, hogy a legjobb kezelés mellett is marad:
- enyhe befelé állás az előlábnál,
- varus jellegű sarokállás,
- vagy a gyermek lábujjhegyen lépeget.
Ilyenkor – különösen nagyobb gyermekeknél – szóba jöhetnek csontműtétek (pl. kombinált cuboid–cuneiform osteotomia az előláb adductus korrekciójára, calcaneus osteotomia a sarokvarus rendezésére) .
Ezekre szerencsére csak a gyermekek kisebb részénél van szükség, különösen akkor, ha a korai Ponseti-kezelés és a sínes utókezelés következetesen megvalósult.
Mit tehet Ön szülőként?
Az Ön szerepe döntő a dongaláb kezelésének sikerében. Néhány gyakorlati tanács:
- Védeje a gipszet és a sínt: ne ázzon el, ne törjön, ne csússzon le; ha a bőr kipirosodik, duzzad, azonnal jelezze.
- Időben járjon kontrollra: a gipszecserék, sínbeállítások nem „ráérnek”, mert a láb gyorsan nő és alkalmazkodik.
- Fogadja el a hosszú folyamatot: a dongaláb kezelése maraton, nem sprint – az első hónapok intenzív gipszelése után az évekig tartó sínviselés a siker kulcsa.
- Engedje mozogni a gyermeket: a sín mellett nappal szabadon mozoghat, később szinte bármilyen sportot űzhet – külön előny a lábizmokat erősítő tevékenység (futás, labdajátékok, úszás).
- Kérdezzen bátran: ha valami nem világos, ha kétségei vannak, beszéljen kezelőorvosával – a bizalom és közös döntés hosszú távon mindenkinek könnyebb.
Hosszú távú kilátások dongaláb esetén
Jó hír, hogy időben, szakszerűen kezelt dongaláb mellett a legtöbb gyermek panaszmentes, normál cipőt visel és aktív életet él.
Előfordulhat, hogy:
- a láb kissé kisebb marad,
- a vádli vékonyabb,
- nagyobb terhelésnél átmeneti fáradtság, fájdalom jelentkezik.
Ezek többnyire esztétikai jellegű, enyhe eltérések, amelyek az életminőséget nem korlátozzák. A rendszeres kontroll segít időben felismerni azokat a ritkább eseteket, amikor később mégis szükség lehet kiegészítő beavatkozásra. Hefti ortrhopedic
Kapcsolódó gyermekortopédiai lábproblémák – mire figyeljen még?
A dongaláb gyakran felveti a szülőkben a kérdést: „Mi a helyzet a másik lábbal? Mi van, ha később lúdtalpa, befelé forduló lábfeje vagy magas boltozata lesz?”
Érdemes tudni, hogy gyermekkori lábpanaszok hátterében számos, többnyire jóindulatú, jól kezelhető állapot állhat, például:
- flexibilis lúdtalp (pes planovalgus) – sokszor élettani, csak ritkán igényel beavatkozást,
- pes adductus / befelé forduló előláb – legtöbbször rugalmas és konzervatívan jól korrigálható,
- magas boltozat, pes cavus – bizonyos esetekben neurológiai eltérés jele is lehet, ezért fontos a szakorvosi vizsgálat,
- veleszületett „hintaláb”, vertical talus – ritka, de merev lapos láb, amely eltérő kezelést igényel,
- calcaneovalgus lábtartás – gyakran magától rendeződő, „túlzott felfelé-lábujjfele néző” lábtartás újszülötteknél.
Ezekről a témákról külön, részletes cikkekben is írunk – így könnyen át tud lépni egyik lábproblémáról a másikra, és átfogó képet kaphat gyermeke lábfejlődéséről, a cipőválasztástól a lúdtalp-tornán át egészen a ritkább deformitásokig.
További hiteles szakmai források – Dongaláb (Clubfoot)
Gyakori kérdések – Dongaláb (pes equinovarus)
Mi az a dongaláb, és hogyan ismerhető fel újszülöttkorban?
A dongaláb (pes equinovarus) veleszületett lábdeformitás, amikor a baba lába befelé és lefelé csavarodva áll, a sarok pedig gyakran lábujjhegyes tartásban van. A talp inkább oldalra néz, a lábfej kicsinek, keskenynek tűnhet, a vádli pedig vékonyabb lehet. Ez nem „rossz tartás” vagy szülői hiba, hanem fejlődési eltérés a csontok, ízületek, szalagok és izmok szintjén, amelyet születés után minél előbb gyermekortopéd szakorvosnak kell megvizsgálnia.
Mikor kell elkezdeni a kezelést, és mit jelent a Ponseti-módszer?
A kezelést ideálisan az élet első heteiben érdemes megkezdeni, amikor a láb lágyrészei még jól formálhatók. A Ponseti-módszer lényege a heti korrekciós gipszelés: a szakember finoman a jó irányba mozgatja a lábat, majd combig érő gipszben rögzíti. Néhány gipszcsere után gyakran szükség van egy rövid Achilles-ín-hosszabbításra, ezt újabb, pár hétig viselt gipsz követi. Amikor a láb jó helyzetbe kerül, kezdődik a sínes utókezelés (Ponseti-sín), amelyet eleinte napközben is, később főleg éjszaka kell viselni több éven át, hogy megelőzzük a deformitás visszatérését.
Fájdalmas-e a gipszelés és az Achilles-ín kis műtéte a babájának?
A Ponseti-gipszelés során a láb gyengéd, kontrollált mozgatással kerül korrekcióra, amely a legtöbb csecsemő számára jól viselhető, inkább kellemetlen, mintsem kifejezetten fájdalmas. Az Achilles-ín rövid metszéses megnyújtását (tenotomia) általában rövid altatásban vagy megfelelő érzéstelenítésben végzik, így a beavatkozás alatt a baba nem érez fájdalmat. A műtét utáni első napokban lehet némi érzékenység, de ezt kímélettel és szükség esetén fájdalomcsillapítással jól lehet csökkenteni. A cél egy jól terhelhető, fájdalommentes láb, amely hosszú távon biztosítja gyermeke számára az aktív mozgást.
Milyen lesz gyermeke lába hosszú távon, sportolhat-e dongaláb után?
Időben megkezdett, következetesen végigvitt Ponseti-kezelés mellett a legtöbb dongalábas gyermek normál cipőt visel, panasz nélkül jár, fut és teljes, aktív életet él. Előfordulhat, hogy az érintett láb kissé kisebb vagy vékonyabb marad, de ez többnyire csak esztétikai különbség. A sportolás nem tiltott, sőt kifejezetten hasznos: erősíti a láb izmait és javítja a koordinációt. Ha betartják a gipszelés, a sínhordás és a kontrollvizsgálatok szabályait, gyermeke esélyei nagyon jók, hogy korlátozás nélkül vegyen részt a mindennapi mozgásban és sportban.
Összefoglaló
